Luca ruhája
Luca széke egy örökkévalóságig készül, és ezt majdnem hoztuk a ruhában is. Menyasszonyunk is beleesett a tudjukmi okozta esküvő tologatásba, így volt, hogy ez a csodás esküvői ruha csak itt állt az állványomon hetekig (de lehet hónapokig is) szomorúan, anélkül, hogy bárki dolgozott volna vele, vagy próbálta volna.
A mosoly díjas Luca
Luca már az első konzultáción magával ragadóan kedves volt. Van az az érzésem, amikor menyasszonyi ruhát tervezek a velem szemben ülő menyasszonynak, hogy Vele minden rendben van, ő egy nagyon kész személyiség, akivel egész biztosan gördülékenyen fog zajlani az esküvői ruha készítésének folyamata. Már 2020 őszén találkoztunk, hiszen akkor még 2021 áprilisában volt az esküvő dátuma. Szóval igen, régóta ismerem már ezt a lányt.
Aztán tisztán emlékszem, hogy megbeszéltük, hogy a 2. próbára hozza az anyukáját is. Éppen nem működött a ház kapucsengője, így leszaladtam értük a ház elé. Gondoltam, az anyukája mégsem ért rá, úgyhogy egy barátnője jött helyette. De nem! Az anyukájaként mutatkozott be, és leesett az állam, ráadásul egyből értelmet és mélységet nyert Luca kedvessége, bája, egyértelműen az édesanyjától örökölte.
A valaha volt összes próbám egyik legszívbemarkolóbb pillanatát is ők ketten okozták. A tükörben magát nézve azt mondta, hogy ő még sosem érezte magát tökéletesen önazonosnak egy ruhában, de most az esküvői ruhájában eljött a pillanat. Nyilván örültem, hogy a Pomponia Bridal ruha keltette benne ezt az érzést, másrészt viszont mindig így kellene éreznie magát egy lánynak, nőnek. Az anyukája is csak azt hajtogatta lelkesen, hogy milyen szép, milyen szép!! Imádnivalóak voltak.
A ruha egyébként a nálunk megszokottól annyiban tér el, hogy semmi,de egy darab csipke nincs rajta. És láss csodát, így is mennyire imádom! Selyem hangsúlyos az egész menyasszonyi ruha, az alapja nehézselyemből készült, a lágyan kilógó és omló részleteket a hernyóselyem réteg adja. Háromnegyedes ujj készült hozzá, ami az eredeti, áprilisi dátum miatt valósult meg, de olyan szép volt, hogy az augusztusi módosításkor sem vettük le róla. A háta végtelenül egyszerű, végtelenül frappáns. A hernyóselyemből készítettünk egy spagetti pántot, amit kereszteztünk a gombsor felett.
Ez a ruha már sok menyasszonyt inspirált, többen küldték ihletként ezt a hátmegoldást, valamint a nehézselyem alól kifolyó lágyabb anyag is úgy tűnik, tetszik az esküvő szervezés előtt álló lányoknak :)